Harmadik könyv

Martha és Jézus

Fejezetek: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Első fejezet

Martha kiváló eredménnyel érettségizett. A nyár végre az övé lehetett. Házimunkája alig volt, az egész háztartást Cica vezette. Egy pár bukott diák korrepetálását vállalta, így egy kis pénzhez jutott. A legnagyobb részét elrakta a havannai tartózkodására, de egy keveset minden héten elmozizott. Válogatás nélkül nézte a filmeket. Az NDK westerntől a lírai Szovjet drámákig. A Rettegett Ivánról szóló filmben találkozott konkrétan először a vallással. Megfogta misztériája, és a képek pompája. Érezte, hogy lelkében valami rejtett érzés a felszínre kívánkozik.

Este aztán lassan eszébe jutottak a dolgok. Emlékezett arra, hogy a táborban egy halott kisfiú felett hogyan imádkoztak az idősebbek. Neki sem az apja, sem az anyja nem mondta, hogy Isten létezik - e vagy nem. Felült az ágyban, és elgondolkozott ezen az új érzésen. Az iskolában a tanárok azt tanították, hogy a vallás csak a népnek vetett konc, hogy jobban el tudják viselni a nyomort, de Martha érezte, hogy a tanárok maguk sem gondolják komolyan a dolgot.

Állt még a régi templom a telep mellett, de oda csak egy pár idős ember járt el, akik már nem tűntek el az ilyen „nem szocialista magatartás gyakorlása „után az átnevelő táborok gyomrában. Többször is elsétált arra, de bemenni nem, mert, nehogy most ő keverje bajba a családot.

Este, mikor már mindenki aludt, bámulta a plafont, és úgy érezte, mintha valaki még húgán és rajta kívül is lenne a szobában. Mintha valaki vigyázna rájuk. Ez az érzés anyja halála óta sokszor rátört, de még senkivel sem merte megbeszélni, ám ez az érzés a nyár folyamán nagyon felerősödött benne.

Cica vette észre a változást, és egy délután, amikor a kicsik éppen aludtak, leült a konyhában mostohalányával beszélgetni.

- Mostanában olyan félénk és ábrándos vagy kedves. Mi a baj?

- Baj nincs, csak olyan furcsán érzem magamat.

- Csak nem vagy terhes? – rémüldözött Cica. Martha mérges lett, és epés hangon vetette oda:

- Nem terhes, hanem szűz vagyok. – Cica elnevette magát:

- Látod, mindenki magából indul ki – erre Martha is elnevette magát.

- Nem, nem terhes vagyok, hanem, azt hiszem esténként, hogy valaki van még rajtunk kívül itt.

- Betörő?

-Nem, valaki olyan, aki vigyáz ránk. Anya, vagy Isten.

- Már nekem is volt ilyen élményem – mesélte Cica. – Egy vendégem nagyon beindult, elővett egy kést, és meg akart szúrni. Akkor arra gondoltam, hogy bár csak lenne Isten, és megvédene. Ekkor lépett be az ajtón egy másik vendég, aki eltévesztette a szobaszámot. Megmentett, én pedig úgy éreztem, hogy meghallgatást nyert az imám.

- De te nem imádkoztál, csak kérted Istent valamire.

- Az ugyanazt jelenti. Az ima, beszélgetést jelent Istennel. Próbáld meg te is, ha úgy érzed, hogy megint nem vagy egyedül. A jelekből majd észreveszed, hogy Isten vette–e az adást.

- Honnan tudsz te ennyit ezekről a dolgokról?

-Az anyám, meg a nagyanyám vallásosok voltak. Ők tanítottak meg erre. Ha bízol Istenben, mindig jóra fordul az életed. Látod, én bíztam benne, és nekem adta az apádat. Amióta először megláttam, szerelmes vagyok belé. Látod a sokévi könyörgésem végül megfogant.

- Örülök, hogy itt vagy – szorította meg Cica kezét Martha, és attól az estétől halkan beszélt Istenhez.

Második fejezet

Az egész család a buszpályaudvaron állt. Martha elbizonytalanodva nézett rájuk. Nem gondolta volna, hogy ennyire fáj majd a búcsúzás. A bőröndjét már berakták a havannai busz csomagtartójába.

- Na, ne nézzetek már rám úgy, mint akit soha többé nem láttok. A szemeszter végén haza fogok ugrani.

- Vigyázz magadra – ölelte át még egyszer Bessy. A kicsik a lábába csimpaszkodtak, Eva a zsebkendőjét gyűrögette, és még Edna szeme is tele volt könnyel. Most apja is odalépett, és a vállára tette a kezét.

- Nem féltelek, okos lány vagy. Tudod, hogy anyáddal milyen butaságokat csináltunk, te ezekbe ne essél bele. Legyél szerény és jóindulatú, meg szorgalmas – azzal megcsókolta, és feltessékelte a buszra. Kicsit irigyelte a lányt, és legszívesebben elkísérte volna a fővárosba, de nem volt annyi pénzük. Martha feje nemsokára megjelent az egyik ablakban, aztán a sofőr becsukta az ajtót, és az integetők sora pici ponttá zsugorodott.

Martha végül kényelembe helyezkedett, és körül nézett a buszon. Szinte mindenki egykorú volt vele. A szomszéd ülésen egy fú ült. Magas hosszúkás arcú fehér fiatalember volt. Martha még sosem látott szőke hajú embert, ennek a fiúnak pedig hosszú hullámos, világosszőke haja volt, valamint ugyan olyan színű szakálla.

- Jézus Manolo Ortiz – nyújtott mosolyogva kezet.

- Martha Markez.

- Havannáig?

- Igen. Egyetemre.

- Én is. Az orvosira fogok járni.

- Én is. Gyerekorvos szeretnék lenni.

- Én pedig belgyógyász.

- Az is szép hivatás – bólintott Martha, és örült, hogy már is van egy társa, akivel majd összetarthat Havannában.

- Hol fogsz lakni?

- Egy pár napig a sógorom szüleinél, aztán koleszban.

- Én egyből a kollégiumba megyek. Nekem sajnos senkim sincs Havannában.

- Hívnálak, hogy gyere velem, de így is sokan vannak a rokonok.

- Igazán kedves vagy, de majd elleszek – egy kis csönd támadt közöttük, aztán Martha szólalt meg ismét.

- Furcsa neved van. Sosem hallottam még olyan emberről, akinek Jézus lett volna a neve.

- És a Názáreti Jézusról?

- Róla igen.

- És hiszel benne? – Martha hirtelen apja szavaira gondolt.

- Nem úgy nevelkedtem – mondta, és elfordította a fejét. A fiú megértette a célzást, és nem feszegette a témát. Lenyúlt az utazótáskájába, és elővett egy zacskó almát.

- Kérsz? – kínálta a lány felé, és az boldogan vett el egyet.

Rohantak a fák, és az idő. Martha kezdett álmosodni a motor zúgásától. Jézus ölében egy könyv feküdt, és hátravetett fejjel aludt. Marthának még sosem tetszett egy fiú sem. Ha őszinte akart lenni magához, a neve fogta meg először, de aztán a beszélgetés során egyre közelebbinek érezte magához.

Jézus egy orvoscsaládból származott. Még a nagyszülei jöttek ide az amerikai uralom alatt Ditroitból. Írek voltak. Aztán az apja elvette egy tunasi főhivatalnok lányát. Most is ott praktizál.

A nevéhez a nagyanyja ragaszkodott. Az egész családban a férfiak legalább egyik neve Jézus volt.

Aztán Martha is elmesélt nagyon sok mindent magáról, a fiú pedig mosolyogva súgta neki oda, hogy most már érti miért nem akart a vallásról beszélgetni. Elővették a szendvicseket estefelé, és megvacsoráztak. Cserélgették egymás között a finomabb falatokat, a fiú pedig megkínálta a lányt vizezett pálmaborral. Úgy látszik, hogy a fiú többet ivott a kelleténél, mert hamarosan elnézést kért, aztán elaludt.

Martha pedig nézte a sötétségbe burkolózott tájat, és kicsiny lelkében nőttön nőtt a szerelem. Még nem tudta, hogy szerelmes, de ha ránézett a fiúra, testét kellemes borzongás futotta végig. Fejében a gondolatok gyorsvonatként száguldottak. Éjfél után lekapcsolták a villanyokat, de ő még mindig nem tudott elaludni. Aztán lassan az ébrenlétben megfogalmazott gondolatok a félálomban képpé váltak, és Martha édes, boldogító álomba merült.

Reggel Jézus ébresztette.

- Halló! Martha – simogatta az arcát, Martha pedig beleálmodta az álmába az érintést – hé, kislány, megérkeztünk. Öt perc, és a pályaudvaron vagyunk.

Martha nagyot nyújtózkodott, és kedvesen nézett a fiúra.

- Miért nem ébresztettél fel előbb? Hány óra?

- Hat. Én is most ébredtem.

- Hol keresselek, ha bemegyek a koleszba?

- A fiú kollégium portáján hagyjál üzenetet.

- Jó – pirult el a lány, mélyen a fiú szemébe nézett, majd kezét a másik nyitott tenyerébe csúsztatta.

A busz bekanyarodott a pályaudvarra, és Martha meglátta Manuelt és Lolitát.

Harmadik fejezet

- Jól nézel ki! – lapogatta meg a hátát Manuel.

- Nagyon fárasztó volt az utazás? Hol a csomagod? – cirógatta meg az arcát Lolita.

- A busz csomagtartójában.

- Akkor menjünk érte, mondta a férfi, és odaálltak a tömeg végébe. Lassan fogyott a sor, Martha pedig a fejét forgatta Jézus után. Végül nagy nehezen megkapta a bőröndjét, és elindultak a kijárat felé. A fiú az állomás előtt várta őket.

- Martha, akkor várom az üzenetedet – mondta.

- Ő itt Jézus Manolo Ortiz, a buszon ismerkedtem meg vele.

- Üdvözlöm – nyújtott kezet neki Manuel, Lolita pedig megbiccentette a fejét. – Maga is az egyetemre?

- Igen, az orvosira.

- Nincs kedve nálunk tölteni a hétvégét?

- Kedvesek, de nem akarok zavarni.

- Nem zavarna – mondta Manuel.

- Köszönöm, de két barátom is vár a kollégiumban. Foglalják a helyemet, de szívesen elmegyek Marhtáért vasárnap este.

- Köszönjük, - mondta Manuel, és elővett egy cédulát a zsebéből – ez a címünk. A kollégiumtól a 10-es busszal kell menni hét megállót. A lakótelepen, meg csak eligazodik majd. Hányra jön?

- Négy óra?

- Megfelel – mondta Manuel, aztán kezet rázott ismét a fiúval, és szétváltak.

Martha azt hitte, hogy busszal fognak menni, de legnagyobb meglepetésére, egy taxi előtt álltak meg.

- Most taxizok. Itt jól lehet keresni vele – mondta a férfi a lány csodálkozó arcát látva. Beszálltak, és Manuel őrült iramban kezdett el száguldozni. Negyed óra alatt tették meg az utat.

Manuelék egy hasonló lakótelepen lakott, mint otthon, csak a lakás sokkal nagyobb volt, mint a régi lakótelepen. Marthának kiürítettek egy szobát, erre a két napra.

Mikor megérkeztek, Martha lepakolt, aztán letusolt, evett egy keveset, majd lefeküdt aludni.

Délután kelt csak föl. Egybegyűlt a család, és Lolita isteni ebédet készített. Martha most először látta a legkisebb gyereket, kislány lett.

Az egész délutánt, és estét átbeszélgették. Manuel megígérte Mathának, hogy másnap elviszi megnézni a várost a taxin.

Marthát megfogták a régi spanyol emlékek. Vakító fehérségükkel fordították falaikat a nap felé. Kolombusz szelleme hatotta át az egészet. Fáradtan, kiéhezve értek haza. Lassan megebédeltek, egy kicsit sziesztáztak, aztán Marthának indulnia kellett. Jézus pont időre jött érte. Manuel leültette a fiatalembert. Egy kicsit beszélgettek, Jézus megkóstolta Lolita finom süteményeit, aztán bepakolták Martha bőröndjeit, és Manuel elvitte őket a kollégiumba. Lepakoltak a lány szobájában, aztán Jézus és Martha kikísérték Manuelt a taxihoz.

- Azt hittem kettesben tudjuk tölteni a délutánt – vágott szomorú képet Jézus. Martha ránézett őzbarna szemeivel, és mosolyogva mondta:

- Menjünk akkor sétálni! – azzal elindultak a kollégium árnyas fái alatt.

Negyedik fejezet

Martha jól tanult. Iszonyatos tudáséhség lakozott benne. Minden érdekelte, nem csak a tananyag, és mivel érdekelte a dolog, könnyen is ment neki az anyag elsajátítása. Visszahúzódó volt, és nem nagyon vett rész a gitáros bulikon, amikor egy szobába vagy húszan összegyűltek, és amerikai slágereket énekelgettek, egészen addig, míg a felügyelő tanár meg nem jelent, és szét nem kergette őket.

Egyeletlen igaz jó barátja lett, mégpedig Jézus. Barátságuk pedig lassan szerelemmé érett. Hosszú sétákat tettek a városban kapuzárásig, leruccantak a tengerhez, és Panchoék is megszerették a halk szavú, kedves fiút. Martha egy bibliát kapott az első héten a fiútól, és mikor egyedül volt a szobában, azt olvasgatta. Nagyon érdekesnek találta, és mohón itta magába az ősi igazságokat.

Egy este, mikor a kollégium felé sétáltak, Jézus azon gondolkodott, hogy miként csókolja meg először a lányt. Leültek egy padra, és a csillagokat bámulták kéz a kézben.

Jézus megfogta a kezét.

- Látod ott azt a fényes csillagot?

- Igen.

- Ilyen fényes csillag vezette a Három királyokat el Betlehembe az újszülött Jézushoz.

- Tudom. Olvastam abban a könyvben, amit te adtál.

- Az a könyv a Biblia, és vallásunk alapeszméit találhatod meg benne.

- Tudom - súgta Martha, és közelebb simult a fiúhoz.

- Az tetszik benned a legjobban, hogy nem vagy olyan, mint a többi lány. Azok mostanában olyan rámenősek. Nyalják-falják a fiúkat, meg sűrűn cserélgetik őket.

Martha elmosolyodott, és közelebb bújt a fiúhoz, aki megérezte, hogy eljött a pillanat, és átölelve a lányt hosszan, gyöngéden megcsókolta. Martha boldog volt, és úgy gondolta, hogy ennél nagyobb boldogság, még Isten országában sem létezhet.

Az egyetem forrt. Mindenkinek elege volt a kommunista mellébeszélésekből. Minden tiltás ellenére, diákkörök jöttek létre. Most már nem csak gitároztak, hanem megbeszélték a tananyaggal való ellentéteket is. A tanárok keményen lecsaptak ezekre a társaságokra. Akik a markukba került, azt kicsapták, így figyelő brigádok alakultak a folyosókra.

Jézushoz odament egy ötödikes diák az egyik nap.

- Te, tudtad, hogy az „Igaz szó” körnek is kicsapták a vezetőjét?

- Igen. Én is ott voltam az utolsó vitaesten. Majdnem elkaptak.

- Kéne egy új srác a helyére, aki jobban ismeri a bibliát nálunk. Elvállalod?

- A fiú elgondolkodott, majd azt mondta:

- Lehet, még megbeszélem a barátnőmmel.

- Jó, csak ne sokáig gondolkozz, mert szétszéled a társaság.

Este egy boldogító csók után Jézus előállt a dologgal.

- Na, mit szólsz hozzá?

- Kirúghatnak.

- Az igehirdetés mindennél fontosabb.

- Én is megvoltam a vallás nélkül 18 éves koromig.

- De Te megtaláltad a helyes utat. Mástól, ha én nem vezetném a diákkört, akkor elvennénk ezt a lehetőséget.

- Lehet – Martha örült is, meg nem is a fiú lehetőségének. Tudta, hogy mindig is valami ilyesmire vágyott, de félt, hogy eltervezett vágyaik összeomolhatnak, ha kirúgják az egyetemről. Azon kívül, nem tudta volna megállni, hogy ne járjon el a fiú által tartott előadásokra, így ő is hamar otthon találhatja magát.

- Hát jó, ha Te úgy akarod, csináljuk. De én is benne vagyok – határozott végül. A fiú pedig boldogan csókolta meg.

Ötödik fejezet

Egyenként szállingóztak a menzára. Az éjszakai pedellus, némi kis kézpénzért, hajlandó volt az „Igaz szó” diákkörnek átengedni éjjel kettő és öt között a termet.

Jézus meghagyta, hogy a villanyt ne kapcsolják fel, nehogy bárki is felfedezhesse őket, vagy ha igen, a sötétség leple alatt elillanhassanak. A nagy, négyzet alakú helyiség közepére állt Jézus. Az előtte álló asztalra két gyertyát állítottak. A kísérteties fényben misztikussá vált az előadás, amit a fiú tartott. Martha a jobbján ült és szerelmes szemekkel nézett rá. Elbűvölte a fiú átszellemült arca. Tudta, egye jobban érezte, hogy vele fogja leélni az életét. Oda megy, ahova ő is, abban hisz, amiben ő hisz.

Az apostolok életéről olvasott föl a bibliából. A tagok ámulattal hallgatták a felolvasást. Jézus hangja halk volt, mégis a terem leghátsó asztalánál is hallották. Ezután az apostolok szerepéről beszéltek, a Názáreti Jézus életében, a közönség pedig egyre jobban úgy kezdett a fiúra tekinteni, mint az igazi megváltóra.

Az előadás után, a fiú megkérdezte, hogy van-e valakinek, valami ötlete. Egy magas, hórihorgas, néger fiú állt fel.

- A városszéli nyomornegyedekben, nagy szükség lenne az igére. Ott sokan imádkoznak, csak éppen a templomba nem mernek elmenni. Senki sem szeret átnevelő táborba menni. Az atyával beszéltem. Házakhoz jár, de nem győzi egyedül. Nem misézhetnénk, de az igehirdetés is fontos.

Halk morgás fogadta a bejelentést. Jézus elgondolkozott, aztán csendre intette a kis társaságot.

- Meg kell vitatni az előnyöket, és a veszélyeket – mondta. – Először a veszélyek: ha rajtakapnak, hogy prédikálunk, irgalmatlanul kirúgnak az egyetemről, de azt akár most is megtehetik. A felkészülés sok időnket elvesz majd. Legföljebb vizsgaidőszakban nem megyünk. A rendőrség is a nyakunkra mászhat. Le a rendőrállammal!

A közönség egy emberként ugrott fel, és visszafogott kiáltással mondták:

- Le a rendőrállammal!

Jézus még megígérte, hogy megcsinálja a beosztást, ki hová menjen, majd elimádkozták a Miatyánkot. A pedellus beszólt, hogy menniük kéne, mert lassan el kezdenek bejönni a tanárok, úgyhogy a kis társaság lassan oszladozni kezdett.

Martha és Jézus a beosztást osztogatták. Mindent leírtak. Csak rövid utasítások voltak a papíron, így úgy nézett ki, mintha a tanulni valót beszélnék meg. Például: Ak47, D, ami azt jelentette, hogy Apostolok könyve 47, és a város déli részére kell menni.

Egy tanár lépett be a szobába.

- Mi folyik itt? – kérdezte a tanárok felsőbbrendű, pattogós modorában.

- A leckét osztjuk ki, hogy a könyvtárba ne legyen torlódás – mondta Jézus halk, ám határozott modorában.

- Mutassa – nyúlt a következő céduláért a tanár. A fiú odaadta.

- Mi az, hogy Ak.?

- Anatómia könyv – tódította Jézus.

- A 47, gondolom az oldal.

- Nem, a fejezet.

- Mi a dé betű?

- Délelőtt övé a könyv – a tanár bólintott.

- Hónapok óta ez az első normális ötlet ebben az intézetben - Azzal kiviharzott. Martha és Jézus alig bírták visszatartani már közben is a nevetést. Mikor kiment a tanár kitört belőlük, és hosszú percekig nem bírták abbahagyni. Nem is gondolták még, hogy ez a délelőtt mennyire meghatározta a további életüket.

Hatodik fejezet

A tanár hamar elhíresztelte a módszerrel kapcsolatos észrevételeit, és tényleg elindult valami ilyes féle tanulási módszer az egyetemen. Az „Igaz szó” pedig elkezdett a szegény negyedekbe járni.

Sok család elzavarta őket, félve a szegénységtől is még rosszabb dologtól, a táboroktól. Martha ilyenkor mindig nagyon megértő volt. Elmondta, hogy ő is egy ilyen táborban nőtt fel, ismeri a körülményeket. Ezzel aztán meggyőzte az embereket, hogy nem kell félniük.

Pedig ők is féltek. Az egyetemen szinte napi renden folytak a tisztogatások. Az előadás közepéről vitték el a diákokat. Sokuk visszatérhetett, de a legtöbbjüket soha többé nem látták. Marthának eszébe jutottak apja intelmei, és szomorú lett tőlük, mert nem tudta őket betartani.

Aztán az egyik nap fülest kaptak, hogy őket is fel akarják számolni.

- Szerinted mit tegyünk? – kérdezte Jézus Marthát.

- Az órák után lépjünk le egy pár napra. Már be is csomagoltam – mondta a lány. Aztán határozott léptekkel elindultak a matematika órára.

A tisztogató brigád egy negyed óra múlva jelent meg. Szó nélkül karon fogták a fiút, és kirángatták a teremből.

- Menekül! Kedvesem, menekülj! – kiáltotta még utoljára. A teremben döbbent csend uralkodott. Martha várt egy pár percet, aztán fölállt, és kisietett. Szíve a torkában zakatolt, de szerencsére nem figyeltek rá. Felvette a bőröndjét, és könnyes szemmel kisétált az egyetemről.

Manuelékhez ment. Azok pedig döbbenten hallgatták, hogy az a szelíd fiú, hogyan sodorta ekkora bajba Marthát és önmagát.

Manuel aztán este elment egy barátjához, aki halottszállító volt, de szerencsére aznap egy fiatal gyereket sem szállított a temetőbe. Nem volt más hátra, mint bejutni a börtönkórházba.

Reggel aztán Manuel a börtön közelében állt meg a taxival. A szomszédja dolgozott a rabkórházban. Már Manuel is tett neki pár szívességet, így nem volt nehéz rábeszélni, hogy nézzen körül, hogy ott van-e Jézus. Manuel izgatottan várta az eredményt. Martha is jönni akart, de nem lehetett. Ült a lakásban, és ki sem mozdulhatott, nehogy ő is a börtönben végezze. Úgy beszélték meg, hogy Manuel délután vidékre viszi, ahol majd egy óvodában lesz gondnok.

Kezdett felmelegedni a levegő. A reggeli hűvöst hamar felváltotta a hőség. Manuel majd meg főtt a kocsiban. Az ismerőse tizenegykor került elő. Beült a kocsiba, Manuel pedig indított.

- Na mi van? – kérdezte Manuel.

- Nem sok jó. Megverték. A karja is eltört.

- Eszméletlen?

- Nem. De azt hiszem, mindjárt megint viszik.

- Szerencsétlen. Nem tudjuk valahogy kihozni?

- De. A szennyessel hozzuk ki, ha addig békén hagyják.

- Hány órakor?

- Egy. A sofőrrel már meg is dumáltam. Tíz kiló lesz – a pénzt Manuel odacsúsztatta a férfinak.

- A telep mögött várjál minket. Föl is kell vinni hozzátok.

- Nem! Azt nem! Egyből indulunk vidékre. A kiserdőt ismered a kerületben?

- Igen.

- Na ott várlak – a férfi bólintott, aztán ismét leparkoltak a börtön előtt. A férfi visszament dolgozni, Manuel pedig felvéve Marthát, elindult a kiserdőhöz.

Hetedik fejezet

Ültek a kocsiban, és vártak. Martha hangtalanul sírt. Manuel néha ránézett, de nem mondta neki, hogy ne sírjon. Látta, hogy megkönnyebbül tőle, akkor meg miért ne sírjon. A kocsi negyedháromkor fordult be a kis tisztásra. Két férfi szállt ki belőle, és a taxihoz siettek. Manuel barátja hajolt be az ablakon.

- Nagyon rossz állapotban van. Délelőtt megint megverték. Vadállatok! Alig lát szerencsétlen. Nem tudom, hogy ki bírja-e orvosi ellátás nélkül.

- Muszáj neki – mondta csendesen Manuel, aztán kiszállt, hogy segítsen. Amikor benézett a kombi hátuljába, maga is megrémült. Jézus szemei nem látszottak, akkora daganatok voltak rajta az ütésektől. Két karján friss gipsz, és az összes körme hiányzott. Manuel nyelt egyet, aztán gyorsan visszament a kocsihoz. Martha akkor szállt ki épen, hogy maga is segítsen. Manuel oda ment hozzá, és hosszasan magyarázott, csak akkor engedte megnézni a fiút. Martha így is rosszul lett.

Jézust nagy nehezen befektették a kocsi hátuljába, és elindultak, ki, ki a megfelelő irányba.

Manuel egy régi barátjához vitte a fiatalokat, annak a városnak a közelébe, ahol Martha családja lakott. Az óvoda szolgálati lakásába költözhettek be. A lakás összes nyílászárója az óvoda udvara felé nézett, így senki sem láthatta, amikor bevitték a hangosan nyöszörgő férfit a házba.

A Házikó nem sokkal volt nagyobb, mint annak idején a táborban lévő barakk ház, de száraz volt, és tiszta. Martha gyorsan megágyazott az egyik ágyon, aztán Jézust belefektették.

- Átküldöm az orvost, barát – mondta a falubéli, azzal elment.

- Kisszívem – lépett oda Manuel a reszkető lányhoz – ma csak teát adjál neki. Ne félj, rendbe jön. Erős fiú . Apádékat értesítem – mondta, azzal megcsókolta Marthát, és elment.

Az orvos pedig hamarosan megjött.

- Az állatok – sziszegte a foga között a magas, kedves fekete fiatalember, mikor megnézte a fiút.

- Ebből főzzön teát – adott oda egy zacskót a lánynak, - és nyugodtan mosogassa vele a duzzanatokat, meg inni is ebből adjon neki. Holnap már ehet egy kis levest is.

- Köszönöm – mondta Martha, és elképzelte, hogy pár év múlva Jézus is ilyen orvossá vált volna.

- A feleségem küldte – tett le egy kislábast a tűzhelyre a falubéli férfi – biztosan nem lesz kedve főzni. Inkább ápolja csak a kedves férjét.

A két férfi elköszönt, és Martha egyedül maradt aléltan alvó kedvesével, egy olyan élet küszöbén, amit nem akart élni.

Nyolcadik fejezet

Jézus lassan gyógyult. A lelkén voltak nagyobb sebek, és ezért a testén lévők is nehezebben gyógyultak. Meleg volt. Martha kénytelen volt nyitva hagyni az ablakot egész nap. Hajnalban kelt, hogy ki tudjon mosni, aztán rohant át az óvodába. Délben, az ebéddel szaladt át, hogy megetesse a fiút.

Jézus gépiesen evett. Hetekig alig szólt valamit, aztán éjjelenként pedig kiabált álmában. Martha kétségbe volt esve. Haza nem, mert telefonálni, mert félt a lebukástól. Végül aztán az orvos unszolására megtette. Cica vette fel a kagylót.

- Jaj Martha, úgy aggódunk értetek! Mikor menjünk hozzátok? Miben segíthetünk? – hallotta Cica aggódó hangját.

- Cica, apa ott van?

- Adom – mondta a fiatalasszony izgalomtól rekedt hangon. Majd egy pár pillanat után Martha meghallotta apja megnyugtató hangját.

- Mi a baj, drágám, a fiú rosszabbul van?

- Jaj, apa, nagyon szenved! Gyere, és segíts!

- Mondta Manuel, hogy az óvodában laktok, de hol van?

- Bejössz a faluba, a negyedik saroknál balra fordulsz, a Népvezér úton, és ott.

- Megyek, ahogy lehet, de óvatosnak kell lennem, mert már háromszor is jártak nálunk a rendőrök. Téged kerestek.

Juan három nap múlva jutott el a kis falucskába. A Mamma szerzett neki munkát, egy háznál. Úgy kalkulálták, hogy a munka tíz napig tart majd, így minden nap elmehet majd a lányhoz.

Reggel hát felült a buszra, majd jól körülnézett, hogy nem szállt-e fel civil ruhás is utána. Egy ember gyanús volt, de a következő falunál leszállt. Végül, amikor oda értek, rajta kívül nem szállt le senki. Elment hát a házhoz. Tapétázni kellett a pártitkárnál. Juan magában mosolygott, ennél jobb álca nem is kellett neki. Este aztán elment azzal az ürüggyel, hogy ki kell a fejéből szellőztetni a ragasztó szagát, sétál egyet.

Az óvoda egy saroknyira volt. Becsengetett. Martha boldogan ugrott a nyakába. Besiettek a kis házba. Jézus aludt, megint belázasodott.

Az apa elnézte leendő vejét, aztán megszólalt:

- Szép fiú, illik rá a neve, főleg így. Olyan, mint a Názáreti, miután levették a keresztről.

- De, miért lázas megint? – sírta el magát ismét a lány.

- Sok ilyet láttam én a szanatóriumban, idegláz kislányom.

- Mit csináljak vele, így meg fog halni.

- Fel kell hívnom a Mammát. El kell vinni innen. Specialista kell neki – Martha arcán felragyogott a remény.

Kilencedik fejezet

A Mamma egész héten intézkedett. Végül egy mentőautó állt meg az óvoda előtt. Felnyalábolták Jézust, akinek a láza nem ment lejjebb 39 foknál, és egy közeli klinikára vitték. Az igazgató főorvos minden héten megfordult a Mamma műintézetében. Egy őrzőbe fektették. Azonnal infúziót adtak neki, a gipszeit kicserélték, és egy nővért ültettek mellé.

Egy óra múlva a rendőrség megjelent. Megnézték a beteget, majd jegyzőkönyvbe vették, hogy a személy nem azonos a havannai börtönkórházból eltűnt Jézus Manolo Ortizzal. Este, aztán habfürdős buliban vehettek részt a Mammánál, sőt még egy szép összegű pénzt is kaptak a szolgálataikért.

Martha pedig beköltözött a nővérszállásra. Dolgozott is, bár az osztályos orvos legtöbbször Jézus mellé osztotta be.

Jézus még így is lassan javult. Mikor már nem volt lázas, egy phszihológus kezdett járni hozzá. A beteg először zárkózott volt. Nem akart beszélni, az átélt kínokról, aztán egy nap az orvos taktikát változtatott.

- Mondja uram, amikor feküdt a betegágyán a börtönben, nem érezte úgy, hogy Jézus kínjait éli át?- kérdezte. A fiú elcsodálkozott, majd tagadólag rázta meg a fejét.

- Üres volt az agyam, csak a fájdalomra tudtam figyelni, meg arra, hogy nehogy kimondjam a csoportom tagjainak nevét.

- De hát, maga akkor egy hős! – mosolygott rá a férfi, majd felállt és a maga csendes módján mondta:

- Már ennyi elég. Majd holnap jövök – azzal elment, magára hagyva a beteget, új gondolataival.

Jézus agyában pedig megfogantak a szavak. Igen, most már tudta, hogy ez Isteni jel volt. Isten így adta tudtára, hogy neki továbbra is az igét kell hirdetnie. De, hogyan? Havannába nem mehet vissza, egyből letartoztatnák, és jobbik esetben mehetne az átnevelő táborba. Tábor…, igen a táborok – mocorgott a fejében a szó. Ott kell vigaszt nyújtani. Oda kell mennie, és titokban ott kell az igét hirdetni.

Az új reményteli gondolatok mély álomba ringatták a beteget, Martha pedig, amikor melléült az őrzőbe, örömmel látta, hogy kedvese ismét mosolyog.

Most már rohamosan javult a beteg. Az étvágya is megjött. Martha, mikor ő volt vele boldogan látta a változásokat. Aztán a fiú elkezdett a terveiről beszélni.

- Kedves, ha kijutok innen, el szeretnélek venni feleségül – a lány örömmel csókolta meg.

- Már így is úgy érzem, hogy a feleséged vagyok.

- Aztán van egy tervem. Csak akkor mondj igent, ha úgy gondolod, hogy velem tudsz tartani – Martha bólintott.

- Az átképző táborok mellett szeretnék prédikálni – Martha szeme kikerekedett. Elgondolkodott, de megint arra a következtetésre jutott, mint az egyetemen. Követni fogja a fiút, tűzön-vízen át.

Tizedik fejezet

A kis kápolna ajtaja kinyílt. Kilépett rajta az új pár. Jézus soványan még a betegségtől, Martha pedig sugárzó, boldog arccal. Nem fogadta őket éljenző tömeg, és utánuk sem tolongott a násznép. Csak Jézus szülei, Juan és Cica ballagtak le a lépcsőn, meg a két tanú. A korház igazgató, és Mamma.

Mamma, persze ismét kitett magáért. A pár egy autót kapott nászajándékba tőle. Ugyan ütött, kopott volt, de, nekik ez volt a Meseautó.

- Vigyázzatok magatokra – szólalt meg Jézus apja. Nem akartok mégis az Államokba szökni? Befejezhetnéd az egyetemet – kérdezte a férfi.

- Nem, Apám, nekünk itt van dolgunk – mondta határozottan az ifjú férj.

- Hát jó – szomorodott el a férfi – Anyáddal úgy határozunk, hogy támogatunk, akármit döntesz. Itt van ez az összeg. Kell majd a megvesztegetésekre, életre. Ha kell még, telefonálj, vagy írj, és küldünk még.

A két férfi összeölelkezett, és mikor szétváltak, mindkettő egy, egy könnycseppet morzsolt szét az arcán.

Megkezdődtek az általános búcsúzkodások, aztán beszálltak a kocsikba és elindultak haza. A fiatal párt a kórházigazgató vitte vissza a nővérszállásra. Itt töltötték a nászéjszakát. Martha lakótársa erre az éjszakára átment egy éjszakás helyére aludni, így ők kettesben maradhattak.

Martha mohón szeretkezett. Férje gyöngéden közeledve szerette. S bár Jézus betegsége utáni gyöngesége miatt nem sokáig bírta, Martha tökéletesen elégedett volt.

Jézus nem is gondolta, hogy terve ilyen jól fog működni. Egy éve járták a táborokat. Délelőtt kerestek a közelben egy gyümölcsöst, és jelentkeztek alkalmi munkásnak a szedéshez. Általában este ötkor fizették ki őket. Pénzt is kaptak jócskán, de aminek mindig örültek, az a kosár gyümölcs volt.

Beültek hát a Ladába, és egyenesen a táborhoz hajtottak. Jézus letette Marthát a kapu közelébe, aztán körüljárta a bekerített részt. Kereste az őrt, aki lepénzelhető volt, hogy a bentieket eressze ki a kiskapuján, egy közeli tisztásra. Ha megvolt az embere, már pedig hamar meg lett mindig, visszament a feleségéhez, ő pedig, mintha a gyümölcsöt árulná, végigment a barakkokon, és megmondta az embereknek, hogy hol lesz az igehirdetés.

Az emberek pedig jöttek. Jézus, pedig mondott egy beszédet, aztán pedig énekeltek. Halkan töltötte be az ének a tisztást, és szent áhítattal az emberek lelkét. Martha szerelme pedig minden egyes nappal magasabbra szárnyalt.

Másnap az emberek, bár álmosak, és fáradtak voltak, mégsem panaszkodtak. A munka kezdetén előkerültek a régi spirituálék, szent énekek, és a cukornád, vagy dohányföldeket betöltötték édesbús énekükkel a szocialista rabszolgák.

A táborfőnökök pedig nem bánták. Inkább énekeljenek, mint szervezkedjenek, mondták, és belül ők is dúdolták nagyanyáik örökségét.